Németország veszít a tempójából. Papenburg pedig olyan hajókat épít, amilyenek máshol nincsenek.

Ezen a héten elolvastam egy publicisztikát, amely nem hagyott nyugodni. Henrik Müller, dortmundi közgazdászprofesszor, tárgyilagosan és megvesztegethetetlenül írja le benne, hogyan esik vissza Németország. A járvány óta az összes fejlett gazdaság közül az egyik leggyengébb fejlődés. A termelékenység akadozik, az ipar zsugorodik, a jóléti szint a nullavonal felé sodródik. Az USA növekszik, az eurózóna növekszik, Németország áll.

Igaza van. És olvasás közben mégis egész idő alatt az e heti üzemlátogatásom ablakán néztem ki, és azt gondoltam: jöjjön el egyszer ide, kedves Müller úr. Jöjjön el Papenburgba.

A statisztika a nagyot látja, nem a különlegest

Müller ír egy mondatot a német iparról, amely fáj. Az autógyártók küzdenek, a beszállítók küzdenek, a kémiai ipart az energiaárak nyomják. A hajógyártást szinte csak futólag említi. Én pedig épp ott vagyok otthon.

Mert ami itt az Emsen létrejön, egyetlen termelékenységi statisztikában sem jelenik meg igazán. A világ egyik legnagyobb tengerjáró hajója, egy 37 000 lakosú városban épül, a vidéki Emsland közepén. Ez nem masszaáru, amit Kína olcsóbban tud. Ez olyan értékteremtés, amelyet a világon szinte senki más nem tud. Rendkívül összetett, kézzel készített, a fél földgolyón át exportált.

A nagy szám Németországot hátramenetben látja. A kicsi, konkrét igazság így szól: bizonyos helyeken világszínvonal fut le a sólyáról. Papenburg ilyen hely.

Müller kérdése a helyes kérdés

Müller feltesz egy kérdést, amely napok óta foglalkoztat. Miért éppen itt dolgozzanak jól képzett emberek, és miért ide tegyék az életük központját, ha máshol hátszélből profitálnak? Ki fizet akkor a társadalombiztosítási rendszerekbe, ki alapít céget, ki visz magával másokat?

Ez pontosan a helyes kérdés. Csak nem Berlinben válaszolják meg. Papenburgban válaszolják meg, utcánként, üzemenként.

Egy mérnök nem azért jön ide, mert a szövetségi növekedés 0,5 százalék. Azért jön, mert itt olyan munkahelyet talál, amely kihívást ad neki. Mert a gyerekei óvodai helyet kapnak. Mert a felesége munkát talál, és este mindketten olyan városban vannak, ahol történik valami. A telephely minősége helyben dől el. Ott van befolyásom, és ott akarom használni.

Mit tud tenni egy város a nagy trend ellen

Müller megnevezi a szövetségi szintű emelőket. Oktatás, kutatás, növekedési tőke, le az európai akadályokkal. Mind helyes, és mind nem az én területem. Az én területem az egy szinttel lejjebb lévő szint, és az nem kicsi.

Tudás, nem csak kéz. Müller a termelékenységet egy főre jutó értékteremtésként méri. Aki azt akarja, hogy minden foglalkoztatott több értéket teremtsen, a képzésnél kezdi. Az a város, amely komolyan veszi az iskolát, a szakképzést és a továbbképzést, és szorosan összekapcsolja őket az üzemekkel, alulról emeli a termelékenységet. Ez nem berlini emelő, ez papenburgi.

A hálózat, nem csak a név. Amikor hajógyártásról esik szó, mindenki az egy nagy csarnokra gondol. Az igazi termelékenységi csoda a körülötte lévő sok kis beszállító, csúcsprecizitás családi üzemekből, amit így rajtuk kívül szinte senki nem szállít. Ez a hálózat sérülékeny. Ha egy üzem elveszik, tudás veszik el, amelyet nem lehet visszavásárolni. Az a város, amely biztosítja ezt a szövedéket, rövid utakkal és megbízható eljárásokkal, több termelékenységet tart meg, mint bármelyik vasárnapi szónoklat.

Hely, mielőtt a befektető továbbmegy. Aki Papenburgban növekedni akar, ne csak akkor kapja meg a választ, amikor a döntés már régen máshol született meg. A növekedéshez olyan terület kell, amely készen áll, nem olyan, amelyet még vizsgálnak. Ez előrelátó telephely-politika a folyamatos utánafutás helyett.

Építeni, nem panaszkodni

Több mint 25 év szakmai tapasztalatban, ebből 8 év e város gazdaságfejlesztésében, megtanultam, hogy a telephely-politika nem megy magától. Napi munka. Müller publicisztikája leírja, mi történik, ha elhanyagolják. Öt, tíz év alatt egy ország elveszíti a szubsztanciáját.

Épp ezért nem a panasznál kezdem, hanem annál, ami már itt van. Papenburgnak olyan ipara van, amelyet mások irigyelnek tőlünk. Egy kikötője, amely munkát és értékteremtést jelent. Emberek, akik tudnak valamit. Ezt az erőt túl ritkán ünnepeljük, és túl csendben védjük.

A nagy trendet nem fordítom meg. De gondoskodhatom arról, hogy Papenburg annak a jó oldalán álljon. A lehetőségteremtő nem az, aki a hanyatlást a legjobban leírja. A lehetőségteremtő az, aki a meglévőt erőssé teszi, és lehetővé teszi a következőt.

Papenburg többre képes. És Papenburg olyat tud, amit ekkora városok közül szinte egy sem.

Mitől erős számodra Papenburg, és hol hagyunk kihasználatlanul lehetőséget? Írj nekem nyugodtan, e-mailben vagy a kapcsolati űrlapon keresztül. Olvasom és válaszolok.